design Logo
Nyitólap SZEKiT
SZEKiT

Bemutatkozás

Kedves Érdeklődő!

A SzEKIT-et egy fiatal egyetemistákból és friss diplomásokból álló, non-profit szervezetként hoztuk létre, 2009 áprilisában. Felismerve a hazai viszonyok hiányosságait, az anyaszervezettel (SzEK.org – Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért Közhasznú Egyesület) karöltve, arra a megállapításra jutottunk, hogy az e-kereskedelemnek szüksége van egy olyan platformra, ahol a szakterület iránt érdeklődő fiatalok és szakemberek eszmét cserélhetnek, közösen fejleszthetik, elmélyíthetik eddig megszerzett tudásukat – ezen igény kielégítését hivatott képviselni a SzEKIT.

A SzEKIT legfőbb célja az e-business, az online marketing, valamint az IT területek iránt érdeklődő tehetséges fiatalok tömörítése, általuk pedig a hazai viszonylatban ma még elmaradott e-ágazat jövőbeli fejlesztése. A fejlődés motorjának a SzEKIT mindenekelőtt az oktatási szektor szereplőit tartja, ennek megfelelően, tagjait Magyarország hallgatói közösségeiből meríti, valamint a hazai (elsősorban) felsőoktatási intézményekkel is igyekszik hosszú távú, konstruktív kapcsolatot kiépíteni. Hasonlóan a többihez, az e-ágazat sikeressége is elképzelhetetlen kiemelkedő teljesítményt nyújtó, innovatív vállalatok nélkül, melyek működése kiemelten igényli a szakmailag képzett munkaerő meglétét. A SzEKIT célja ennek megfelelően az adott szakterületek iránt érdeklődő diákok és a szektorban működő cégek közti kapcsolódási pont szerepének betöltése. 

SzEKIT elnökség
 

Célok, tevékenységek

A SZEKiT általános célja

Határtalansága révén az internetes kereskedelem különböző érdeklődési területű és képességű embereket kapcsol össze, így a legkülönfélébb szereplők szinergiájára van szüksége.

A Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért Ifjúsági Tagozata (SZEKiT) célja ezért egy olyan platform létrehozása, melyben a fiatalok és az ágazatban működő cégek közelebb kerülhetnek egymáshoz, megismerhetik egymást, valamint a másikban rejlő potenciált is.

A találkozási lehetőség megteremtése által a tagozatban tevékenykedők lehetőséget kapnak arra, hogy egy kooperatív munka eredményeként közösen építhessék, fejleszthessék ezt a területet.

Bővebben...
 


Felhasználó

Keresés

Hírlevélfeliratkozás



HTML formátum?

Facebook FanBox